SZTEPress néven új könyvkiadót indít a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – jelentette be Rovó László rektor csütörtökön.

A professzor a könyvhét alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az idén alapításának 440., Szegedre kerülésének 100. évfordulóját ünneplő SZTE jelenlegi formájában 2000-ben jött létre több intézmény integrációjával.

Az elődintézmények kiadói eddig párhuzamosan működtek. Az SZTEPress megalakulása azonban lehetőséget teremt az egyetem oktatási igényeinek magas színvonalú kielégítésére, az intézmény tudományos és ismeretterjesztő tevékenységének támogatására – közölte Rovó László.

A kiadót a doktori iskolákkal rendelkező karok képviselőiből álló tanács irányítja, vezetője pedig a mindenkori tudományos rektorhelyettes, jelenleg Kónya Zoltán – tudatta a rektor.

Kónya Zoltán közölte, az SZTEPress szerzői között szerepelnek saját és más kutatóhelyek munkatársai is. A professzor diplomamunkák vagy doktori dolgozatok megjelentetésére is lehetőséget lát, amennyiben azok elérik az elvárt színvonalat. Egyaránt tervezik magyar és idegen nyelvű könyvek megjelentetését, nyomtatott és digitális formában – mondta.

Az egyik első sorozatban az egyetem olyan korábbi hallgatóit mutatják be, akik nemzetközi hírnévre tettek szert, de tervezik többek között Bálint Sándor néprajztudós életműsorozatának megjelentetését, valamint az idegrendszer finomabb szerkezetét kutató Apáthy István 1906-os, soha nem publikált kéziratának kritikai kiadását is – közölte a rektorhelyettes.