A pennsylvaniai állami egyetem tudósai által kifejlesztett új típusú viselhető érzékelő folyamatosan képes figyelemmel kísérni a könny és a nyál összetételét.

A Microsystems & Nanoengineering kiadványban bemutatott apró orvostechnikai eszközt a szem vagy a száj közelében kell elhelyezni. A szenzor ugyanis képes adatokat gyűjteni a könnyből és a nyálból.

Az így nyert információk ezt követően a felhasználó okostelefonjára vagy kezelőorvosához kerülnek továbbításra. A kutatás vezetője Huanyu Cheng, az egyetem mérnöki és mechanikai tanszékének professzora, a tanulmány vezető szerzője.

A szakember elmondta, egy olyan eszközt szerettek volna létrehozni, amely összegyűjti a biofolyadékokban található kisebb és nagyobb alkotórészeket. Ezek gyorsan és folyamatosan elemezhetők bizonyos körülmények között, és esetükben nem kell megvárni a laboratóriumi minták vizsgálati eredményeit.

„A készülék orvosi nano- és mikroportjain keresztül vizsgálhatjuk a sejtet, hogy a kezeléshez szükséges molekuláris gyógyszereket sejtszinten, valóban hatékony módon jutathassuk be” – mondta el Cheng.

A professzor szerint a technológia segíthet olyan betegségek kezelésében, mint a szájüregi fekélyek, a szájüregi rák, a különféle száj- vagy szemfertőzések. Ilyen például a keratitis, azaz a szaruhártya-gyulladás.

Amellett, hogy az apró készülékkel összegyűjthetők a fenti adatok, az eszköz mikrotűvel is beadhatja a szükséges gyógyszert a szem, a száj vagy a nyelv körüli bőrön keresztül.

Cheng korábban egy olyan viselhető szenzoros tapaszon is dolgozott, amely az emberi veríték összegyűjtése révén képes meghatározni a pH-, a nátrium- és a glükóz szintjét. Így különösen hasznos lehet azoknak, akik hipoglikémiában (alacsony vérukorszintben) vagy cukorbetegségben szenvednek.