A magyar kultúra napjához (január 22.) kapcsolódóan rendezik meg a 20. Farkas Dezső Szavalóverseny döntőit a Somogyi-könyvtár Dorozsmai fiókkönyvtárában (Szeged- Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12.).

A helyi általános iskolások számára meghirdetett program január 22-én és 23-án (szerdán és csütörtökön) egyaránt 14 órakor kezdődik. Az első napon az alsó tagozatosok, másnap a felsős diákok mondanak verseket. A Somogyi-könyvtár sikerrel vett részt a Versünnep Alapítvány pályázatán, amelynek támogatásával a dorozsmai verseny zsűrijének elnöki tisztségét Fekete Gizi, a Szegedi Nemzeti Színház művésze tölti be. (A Versünnep Fesztivál 2020 programjáról részletesen a versunnep.com internetes oldalon.)

„A Farkas Dezső Szavalóverseny Szeged-Kiskundorozsma kulturális életében jelentős múltra tekint vissza a Somogyi-könyvtár Dorozsmai fiókkönyvtárának szervezésében. Az 1973-ben Szegedhez csatolt településen két általános iskola működik. A fiókkönyvtár az 1990-es évek közepén rendezte meg először a két iskola diákjainak verses megmérettetését. Az egyszeri próbálkozásból szép hagyomány született. 1999-ben a rendezvény felvette Farkas Dezső dorozsmai kántor, költő, cserkészvezető nevét. Az évenkénti szavalóverseny egyre több diákot mozgatott meg, a közel 25 éves múlt több száz kisdiáknak biztosított szereplési lehetőséget. Jelenleg az alsó tagozatból osztályonként, 3-3 fő, felső tagozatban 2-2 vesz részt a döntő megmérettetésen” (a program ajánlójából).