• 2019-11-12 - Jónás, Renátó napja van.

Select Page

extra wordpress theme

Több neves dokumentumfilmes érkezik a Verzióra

Több neves dokumentumfilmes érkezik a Verzióra

Alexander Nanau Emmy-díjas német-román rendező, Saeed Al Batal, a Fipresci-díjas Még mindig forog című dokumentumfilm alkotója és Askold Kurov, a Novaya rendezője is ellátogat Budapestre, a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra, amelyet november 12. és 17. között rendeznek meg.

A 16. Verzió Nemzetközi Filmfesztivál nyitóeseményének helyszíne ismét a Trafó Kortárs Művészetek Háza lesz, ahol a fesztivált idén Tompa Andrea író, színikritikus nyitja meg, majd Alexander Nanau Emmy-díjas román rendező Colectív című filmjének vetítésével veszi kezdetét az idei mustra.

A dokumentumfilm azt a 2015-ös tűzesetet dolgozza fel, amelyben 27-en vesztették életüket a bukaresti Colectív nevű szórakozóhelyen. A tragédiát követően még 37-en haltak meg a nem megfelelő kórházi kezelés és az ott elkapott fertőzések következtében. Az esetet tömegtüntetések követték, újságírók egy csoportja pedig nyomozásba kezdett, és feltárta a román egészségügy kiterjedt korrupciós hálózatát. A Colectív szeptemberben debütált a Velencei Filmfesztiválon, Zürichben elnyerte a legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó Golden Eye-díjat, és a Verzió Filmfesztiválon lesz a magyar premierje. Alexander Nanauval, a film alkotójával november 15-én találkozhat a magyar közönség a Toldi moziban.
A Verzió vendége lesz a Szíriában született Saeed Al Batal amatőr újságíró, fotós és filmes, aki több tanfolyamot tartott fényképezés és újságírás témakörben, és külpolitikai riporterként dolgozik Szíriában külföldi ügynökségnek, rádióadónak és intézménynek. A négy éven át forgatott Még mindig forog című filmet Ghiath Ayoub dokumentumfilmes és képzőművésszel együtt készítette. 2011-ben a két fiatal alkotó rádióállomást és filmstúdiót alakított ki az ostrom alatt álló Douma városában, hogy mindent közvetíthessenek a forradalomról és az azt követő időszakról. A film a 2018-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a filmkritikusok Fipresci-díját. A Mindig forog társrendezőjével november 17-én tartanak közönségtalálkozót a Toldi moziban.

Két alkalommal, november 14-én és 16-án találkozhat a közönség Askold Kurov Üzbegisztánban született, de 1991 óta Oroszországban élő rendezővel a Művész moziban. Az alkotó a moszkvai Marina Razbezhkina Filmiskolában szerezte a diplomáját dokumentumfilm-készítésből. Filmjei (Winter, Go Away!, Leninland és Children 404) több szakmai elismerést nyertek, és számos fesztiválon is szerepeltek. A filmes fő témái az emberi jogok és a társadalmi konfliktusok a mai Oroszországban. A Verzió programjában szereplő Novaya című filmje az oroszországi független újságírás mindennapi valóságát mutatja be.

A 16. Verzió Budapest mellett november 21. és 24. között Pécsen, Szegeden, Kecskeméten, és idén először Szombathelyen és Debrecenben mutat be válogatást az elmúlt évek legjobb dokumentumfilmjeiből.

Online adás

lejatszo