• 2019-09-17 - Zsófia napja van.

Select Page

extra wordpress theme

Első világháborús emlékművet avat Klárafalva

Első világháborús emlékművet avat Klárafalva

Régi adósságot törleszt az ötszáz főt számláló, Csongrád megyei település azzal, hogy szombaton első világháborús halottainak állít emlékművet. Simor Márton szobrászművész alkotása pályázati forrásból és közadakozásból valósult meg, és a szombati avató ünnepség után méltó módon fogja őrizni annak a húsz klárafalvi hősi halottnak az emlékét, akik sosem tértek vissza nagy háborúból.

Az első világégés befejezésének 100. éves évfordulója szolgáltatta az alkalmat arra, hogy a hiánypótló emlékhely elkészülhessen – Klárafalvának ugyanis eddig nem volt lehetősége emlékmű állítására, sem az 1920-as években, sem a rendszerváltás után.

A süttői mészkőből álló, négy méter magas alkotás két, egymástól különálló elemből áll. A köztük lévő stilizált geometriai vágás az állócsaták lövészárkaira, illetve az ország későbbi szétszakítottságára utal.

Az emlékművet, amelyet a Kossuth utca, Rákóczi utca kereszteződésében kialakított parkban, a templom előtt állítottak fel, szeptember 14-én, szombaton 10 órakor avatják. Az ünnepélyes eseményen beszédet mond dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja, Fekete József, a település polgármestere és dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa. A műalkotást dr. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyés püspök szenteli fel, majd koszorúkkal és virágokkal adóznak a hősi halottaknak az emlékezők.

A program folytatásában kiállítás nyílik első világháborús katonai relikviákból a Faluházban, amelyet dr. Halmágyi Pál történész, nyugalmazott múzeumigazgató ajánl az érdeklődők figyelmébe, majd levetítik az Én is jártam Isonzónál című dokumentumfilm egyik epizódját. Az alkotók, Gulyás Gyula és Gulyás János a nyolcvanas évek elején keresték fel az első világháború Isonzo melletti nagy csatájának néhány túlélőjét, majd elkísérték a veteránokat egy olasz-magyar találkozóra. A film egyszerre szól az egykori csatáról, az emlékezésről és az utókorról.

Online adás

lejatszo