• 2019-08-23 - Bence napja van.

Select Page

extra wordpress theme

Rekordszámú jelentkező a KecskemétRocks2019-on

Rekordszámú jelentkező a KecskemétRocks2019-on

Magyarország legnagyobb rockzenekara ad koncertet Kecskeméten idén ősszel – írja a keol.hu. Szeptember 7-én a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezik meg Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobját KecskemétRocks2019 néven. Az óriászenekarba már rekordszámú zenész jelentkezett, 500-nál is többen játszanak majd a mintegy két órás nagykoncerten egyszerre.

A tavaly 400 zenész játszott együtt a SzegedRocks-on, melyet a helyszínen több ezer néző tekintett meg. A legfiatalabb zenész 8, a legidősebb 72 éves volt. Az amatőr és profik flashmobjáról készült kisfilmek azonnal népszerűek lettek a közösségi oldalakon, és több milliós megtekintést értek el. Ennek köszönhetően már országos és nemzetközi visszhangot is kiváltott a CityrocksHungary által életre hívott koncertsorozat. 2018-ban az Év magyar nagykoncertje szavazáson a harmadik helyet érte el az óriászenekar.

2019-ben a KecskemétRocks2019 óriáskoncerten 12 magyar illetve külföldi slágert adnak majd elő a Magyarország minden tájáról, de külföldről is érkező zenészek. A szervezők célja a különleges zenei rendezvénnyel, hogy a rockzenét, valamint az élő zenei produkciókat népszerűsítsék, és egy összetartó, zenét szerető, művelő közösséget alakítsanak ki. A szervezők azt szeretnék, hogy kezdeményezésük – az olasz Rockin’ 1000 és az orosz Rocknmob csapata mellett – megerősíthesse helyét a világ három legnagyobb hasonló rendezvénye között.

A KecskemétRocks-on elhangzó dalokat a szervezők úgy választották ki, hogy azok bárki számára könnyen eljátszhatóak, elénekelhetőek legyenek. A rendezvényre augusztus 20-ig lehet még jelentkezni. Bárki tagja lehet a zenekarnak, komplett zenekarok, kórusok és olyanok is, akik eddig csak otthon zenéltek. Jelentkezni a http://cityrocks.hu/ oldalon lehet, ahol a hangszer megjelölése mellett egy, a jelentkezőknek magukról készült kisvideót kell csak elküldeni a szervezőknek. A szervezők az óriászenekarba felvételt nyert tagok részére minden számról egy úgynevezett tanulóvideót is küldenek. A helyszínen az énekesek egy nagy csoportot fognak alkotni a szólóénekesek körül, emellett segítségképpen egy nagy kivetítőn megjelenítik majd a szövegeket számukra.

KecskemétRocks2019 – dalok, melyeket együtt játszunk majd:

Queen: We will rock you ★ LGT: Ringasd el magad ★ Joan Jett: I love rock’n’roll

Ocho Macho: Jó nekem ★ Bikini: Mielőtt végleg elmegyek ★ Tankcsapda: Egyszerű dal

Sing Sing: Halál a májra ★ Metallica: Enter sandman ★ White Stripes: Seven nation army

Nirvana: Come as you are ★ Lenny Kravitz: Are you gonna go my way

Depeche Mode: Personal Jesus

A KecskemétRocks2019 rendezvényről számtalan kisfilm készül, mely várhatóan ismét több milliós megtekintést ér majd el a közösségi oldalakon, így ennek köszönhetően Kecskemét is felkerülhet a nemzetközi könnyűzenei térképre. Az egész napos rendezvény, melyet koncertek zárnak majd, ingyenesen tekinthető meg.

 

Online adás

lejatszo