Avar kori fülkesírokat találtak egy szegedi családi ház építkezése kapcsán a Móra Ferenc Múzeum régészei. A sírokban állati és emberi csontvázak mellett különböző szíjvégekre, veretekre is bukkantak. Ezen a területen az 1930-as években már maga Móra Ferenc is végzett feltárásokat.

Késő avar kori sírokat találtak Szegeden egy családi ház építése kapcsán. A Móra Ferenc Múzeum régészei több, úgynevezett fülkesírt tártak fel. Ez a temetkezési mód azt jelentette, hogy a sírgödörbe akár egész lovakat is tehettek, a sír rövid oldalába pedig egy kis fülkét vágtak. Ebbe a fülkébe csúsztatták az elhunyt maradványait – így történhetett meg, hogy félig dőlve, sőt, szinte állva is megmaradhattak ezek az emberi csontvázak. A sírokban az emberi és állati maradványokon kívül különböző tárgyakat, ékszereket is találtak a régészek.

A régészeti feltáró munkára egy családi ház építését, kivitelezését megelőzően került sor, melyet törvény ír elő, mivel a területen húzódik a Szeged 188. számú régészeti lelőhely, mely a régészeti szakirodalomban makkoserdei temetőként vált híressé. A temető területén, az 1930-as évek során Móra Ferenc, majd később Csallány Dezső vezetett ásatásokat, avar és honfoglalás kori temetkezéseket tártak fel. A telekhatáron, a feltárási terület nyugati szélén mai is áll még az a nagy tölgyfa, melynek árnyékában egykor Móra Ferenc dolgozott. És előkerültek most azok az egykori kutatóárkok, melyeket még Móra Ferenc és Csallány Dezső nyitottak több, mint 80 évvel ezelőtt.