Idén is frankofón hónappal indul a tavasz- Szegeden filmvetítésekkel, könnyűzenei koncertekkel, gasztronómiai bemutatókkal, színdarabokkal, előadásokkal várják a közönséget a szervezők március 1- 31 között.

Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvénysorozat budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kilencedik alkalommal megrendezendő Frankofón Fesztivál szerves részévé vált Magyarország kulturális életének. A Frankofónai Nemzetközi Szervezetének jogelődjét megállapító 1970-ben kötött Niamey-i Egyeztmény aláírásának napja, máricus 20. a frankofónia nemzetközi világnapja, e nap köré szerveződik hagyományosan a kultúrális hónap, amelyen öt kontinens 270 millió frankofón lakója ad találkozót egymásnak és az érdeklődő közönségnek. A Frankofónia Nemzetközi Szervezetének (OIF) jelenleg 84 ország a tagja, Magyarországot 2004-ben a szervezet megfigyelő státuszú tagjává választották.

Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete ugyanezen sajtótájékoztatón szintén kiemelte, hogy világszerte 275 millióan beszélik a francia nyelvet. Hangsúlyozta, hogy idén Magyországon ismét számos diplomáciai testület, magyarországi minisztérium, valamint kulturális és oktatási intézmény közreműködésével rendezik meg a Frankofón Fesztivált, amely ezáltal tud igazán gazdag programcsomagot bemutatni.

A  9. Frankofón Filmnapok és Fesztivál  keretében a frankofón filmek legjavát szemlézheti a magyar közönség. Francia, belga, kanadai, marokkói, svájci, román és tunéziai alkotások is szerepelnek az idei programban; Catherine Deneuve, Guillaume Canet, Audrey Tautou, Romain Duris, Omar Sy, Isabelle Adjani, Vincent Cassel – csak néhány név a legnagyobbak közül, akik szereplésével készült alkotások tekinthetők meg az idei válogatásban. Szegeden – a Belvárosi Mozi felújítása miatt – idén a filmeket az újszegedi Délvidék Házban vetítik, a megnyitóra március 20-án, azaz a frankofónia nemzetközi világnapján kerül sor.

Frankofón Hónap egyéb főbb szegedi programjai:

Március 5.
Szegeden a Frankofón Hónap a szegedi Alliance Française francia kulturális egyesület által szervezett „Ízutazás a Loire völgyébe” gasztroesttel indul március 5-én kedden 18 órakor az egyesület Dugoncs téri székhelyén. A hagyományos gasztroestek sorozatába illeszkedő program a Frankofón Fesztivál részeként egy különösen gazdag térség ízvilágával várja a látogatókat.

Március 20.
A Frankofón Filmnapok nyitóestjére március 20-án 18 órakor kerül sor Szegeden. Ennek keretében a Délvidék Házban a Csak a baj van veled! (En liberté!) című filmet láthatja a közönség Audrey Tautou-val és Adéle Haenellel a főszerepben. Pierre Salvadori filmjét a nemzetközi sajtó 2019-ben a legjobb francia filmnek járó díjával tüntette ki.

Március 21.
Oulipolisson – francia nyelvű színelőadás az Agórában 13 órakor

Március 23.
Családi délelőtt az Alliance Française francia kulturális egyesületnél a Víz Világnapja
alkalmából

Március 25.
Belga gasztronómiai est a szegedi Alliance Française Dugonics téri székhelyén.

Március 26.
Spirou, avagy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata című kiállítás megnyitója a Rektori Hivatalban. Párizsi aláírásának tavaly évvégén a hetvenedik évfordulóját ünneplő ENSZ nyilatkozat komoly időszerűségét a belga képregények világán keresztül játékosan bemutató kiállítás április 8-ig tekinthető meg.