A felmérések szerint a hazai közoktatásban a következő évek egyik legnagyobb kihívása az egyre inkább terjedő agresszió megelőzése és kezelése lesz – közölte a Délmagyar.

Ezért döntött úgy a Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézete (SZTE KÖVI), hogy regionális konferenciát szervez az agresszió megelőzése és kezelése témakörében a Mentor(h)álóval együttműködésben. A szakmai rendezvényen a dél-alföldi régió köznevelési és szociális intézményeiből több mint százhetvenen voltak jelen.

A szerdai programon előadást tartott Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, Szabó Éva, az SZTE Pszichológiai Intézet vezetője, Ficz Gábor iskolapszichológus-koordinátor, Feketű Béla, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának igazgatója, valamint Baráth Tibor, az SZTE KÖVI igazgatója. Az utóbbi megnyitóbeszédében kiemelte, ahogyan az egészségügyben, úgy a társadalmi problémák kapcsán is fontos a megelőzés, az okos és időbeni diagnózis felállítása, így nem alakul majd ki baj, ezért is fontos a szegedi konferencia.

(Képforrás: kovi-vezetokepzes.hu)