Az idei esztendő első vendégjátéka, Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, a Csárdáskirálynő ma, vasárnap este érkezik a Nagyszínházba. A Kecskeméti Katona József Színház előadását Béres Attila állította színpadra – közölte a szeged.hu.

A legnépszerűbb magyar operettet ma este 7 órától olyan ismert és közkedvelt művészekkel láthatja a szegedi közönség, mint Sáfár Mónika, Szemenyei János, vagy Egyházi Géza.

Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc se, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne – színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban – Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája.

Legtöbbször A Csárdáskirálynő dallamai hangzanak fel, amellyel a zeneszerző kiérdemelte az első helyet kora vezető operett-komponistái között.

Nem véletlenül játszották az 1915-ös premier helyszínén, Bécsben 533 estén át, majd söpört végig a mű Európán: az I. világháború ellenére azonnal bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten is 1916 novemberében, s végül eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is.

Azóta az egész világ megismerte az olyan fülbemászó slágereket, mint „A lányok, a lányok, a lányok angyalok”, a „Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád”, vagy a „Te rongyos élet” című számokat.

Kálmán Imre leghíresebb, legtöbbet játszott operettjének középpontjában egy, a társadalmi különbség miatt lehetetlennek bizonyuló kapcsolat áll.

Szilvia, az ünnepelt primadonna Párizsba készül, hogy ott folytassa karrierjét. Szerelmét, Edvint, a trónörököst pedig – a szülők szerint fiukhoz jobban illő – Stázi várja a hercegi palotában. A mulatozásban járatos Bóni gróf és az Orfeumban minden szerelmi cselszövényt kitanuló Miska főpincér azonban kedvencük, Szilvia segítségére sietnek, hogy még egyszer viszontláthassa a házasulandó Edvint.

Kezdetét veszi a kockázatokkal és parádés helyzetekkel, titkokkal és ígéretekkel teli játék, amelyben mindenkinek van veszítenivalója.