A nőihez hasonlóan a férfi kosárlabdázók Magyar Kupáját is Győrben rendezik majd, ám nem az Egyetemi Csarnokban, hanem az Audi Arénában február 14-16-án. A magyar szövetség a nemzetközi trendekhez igazodva rendezi meg az MK-t, melyen az NB I első felének nyolc legjobb csapata vehet részt. A helyszínt kedd délben Budapesten jelentették be, a sorsoláson pedig kialakultak a párosítások és az ágak. A szövetség honlapja szerint a címvédő, s a bajnokságban vezető Szolnok a Péccsel mérkőzik majd a négy közé jutásért, míg a 2018-ban döntős Falco az Atomerőművel csap össze. A pénteki második elődöntőt az M4 Sport, míg a szombati finálét a Duna World közvetíti majd.