Úgy tűnik, hogy a szegediek jobban bíznak egymásban, mint az országos átlag – tájékoztatta rádiónkat Vízi Noémi kommunikációs menedzser. A szegedi székhelyű Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület kutatói 11 ország 12 városrégióját rangsorolták 2018 őszén. A nemzetközi mintában egyebek mellett Sofia, Szarajevó, Prága, Szeged, Budapest és Belgrád szerepelt. Az eredmények alapján az ún. emberi bizalom alindex esetén a szegediek különösen jól szerepeltek, hiszen Freiburg és Podgorica mögött a dobogó harmadik helyét foglalják el. Az egyes tényezők közül is a legjobban a családtagjainkban és a barátainkban bízunk meg, jelentősen meghaladva a nemzetközi átlagot. A boldogság indexet illetően a magyar értékek a középmezőnyben helyezkednek el, mindez összecseng azzal, ami az országos szintű eredményekben megjelenik.