Közel 50 millió forintos összköltséggel újít fel lakásokat az IKV Zrt. a közeljövőben, ezeket a bérleményeket már a jövő évi szociális bérlakás program keretében pályáztatja majd meg az önkormányzat ingatlankezelője – olvasható a város honlapján. A városi közgyűlés pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottságának tagjai újabb 14 lakás felújításáról döntöttek. A most kijelölt lakások többsége a Székely soron található, de lesz lehetőség pályázni Kereszttöltés utcai, Retek utcai, Rókusi körúti, Szamos utcai és Hont Ferenc utcai ingatlanokra is. A lakások felújítására valamivel több mint bruttó 49 millió forintot fordít az önkormányzat. Négy lakás esetében tulajdonjogra lehet pályázni, hiszen a bizottság arról is döntött a mostani ülésén, hogy a Tavasz utca 7. szám alatti ház négy használaton kívüli, felújításra szoruló lakását eladásra hirdeti meg.