A világ 35 országából 59 filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 11. között rendeznek meg a fővárosban, de Pécsen, Kecskeméten és Szegeden is tartanak vetítéseket. Oksana Sarkisova, a fesztivál igazgatója a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyik idei újdonság, hogy először szerveznek nemzetközi emberijogi versenyprogramot, amelyben 12 film szerepel. Ezen kívül lesz diák és elsőfilmes verseny, amelyben 10 film közül választ nyertest a fiatal zsűri. A Magyar panoráma válogatásban nyolc filmet láthat a közönség, valamint három tematikai szekció is lesz Életünk a munka, Földünk a tűréshatáron és Az emlékezés formái címmel. Kiemelte: az idei fesztiválon mesterkurzust tart Bill Morrison amerikai filmrendező.