Nyolc ország 18 intézményének részvételével a Duna-régió rejtett zsidó örökségét bemutató hároméves program indult uniós támogatással. Kardos János, a projektet megvalósító konzorciumot vezető szegedi önkormányzat munkatársa elmondta, az 1,8 millió euróból (csaknem 600 millió forintból) megvalósuló projekt célja, hogy elsősorban a helyi zsidó szervezetekkel összefogva egységes szemlélet alapján feltárja, újraélessze és bemutassa az érintett települések – Szeged mellett Banja Luka, Galati, Temesvár, Kotor, Muraszombat, Eszék, Regensburg és Szabadka – zsidó kulturális örökségét. Takács Erika Anita projektmenedzser elmondta, hogy a program elsősorban nem az épített örökségre, hanem a tárgyi emlékekre, szellemi javakra koncentrál. A térségben működő egyetemek, múzeumok munkatársaival induló kutatásokkal el akarják érni, hogy a nevezetes építészeti emlékek mellett olyan elemek is láthatóvá váljanak, amelyek kevésbé ismertek, így a személyes történetek, a művészeti, a gasztronómiai értékek.

(Fotó: szeged.hu)