Több mint háromszáz új kötet jelenik meg a csütörtökön kezdődő 89. Ünnepi Könyvhétre – mondta el Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke kedden Budapesten a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón. Hozzáfűzte: az idei könyvhéten több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata fog szerepelni. A dedikálások mellett könyvbemutatók, beszélgetések és zenés programok is várják az olvasókat. Ha valaki az összes újdonságot megszeretné vásárolni, 960 ezer forintot kell fizetnie. Az új könyvek átlagára mintegy 3100 forint, a legdrágább új kiadványt 8300, a legolcsóbbat 1400 forintért lehet megvásárolni – hangsúlyozta Gál Ildikó, aki szerint a legtöbb kiadvánnyal, összesen 14 kötettel a Magvető Kiadó érkezik a Könyvhétre. A MKKE elnöke az idei kínálatból többek között a 25 éves Fedél nélkül folyóirat új szerzői antológiáját, Az elmúlásunk hamutartója című kiadványt, Götz Eszter Zalaváry Lajos építészről írott monográfiáját, valamint Péntek Orsolya a magyar fotó 150 évét bemutató albumát emelte ki.