Ismét szennyezett fűszerköményre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, miután újabb atropin okozta ételmérgezésekről értesült. A területileg érintett kormányhivatalok haladéktalanul elindították az események kivizsgálását, a Nébih pedig megkezdte a termékcsoport mintavételekkel egybekötött célellenőrzését. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Nébih március 22-én már intézkedett ugyanilyen ügyben: mérgező gyomnövénnyel, csattanó maszlaggal szennyezett fűszerkömény tételeket vont ki a forgalomból. Három vállalkozó, a Szegeden található Chili Produkt Fűszerkereskedelmi Kft., a pécsi Markovics Antal egyéni vállalkozó, valamint az Aroma Trans Europe Kft. terméke volt szennyezett. A hatóság a vállalkozások által forgalmazott egész fűszerkömények közül a 2018. július 31-i és a 2019. május 19-i lejárati idővel, az őrölt fűszerkömények közül pedig a 2019. augusztus 31-i lejárati idővel rendelkező tételeket vonta ki a forgalomból.
A Nébih közleményében most ismét arra hívja fel a vásárlók és a vendéglátók figyelmét, hogy ezeket a termékeket, valamint az Egyiptomból származó fűszerkömény termékeket ne fogyasszák el, ne használják fel. Ismeretlen helyről származó, bizonytalan eredetű fűszerköményt se használjon fel senki. Megbetegedés esetén pedig haladéktalanul forduljanak orvoshoz.