Drubina Orsolya rendező gondolatait hallhatják, aki stúdiónk vendége volt.

Két gyermekszínjátszó csoport mutatkozik be: a noszai Hinga Művelődési Egyesület Szemfüles színjátszó csoportja, valamint az adai Cseh Károly Általános iskola tanulóiból álló színjátszó csoport.

„Mindkettőjük hatalmas élmény számomra a két csoportnál már rendeztem a nyáron és ez lesz ma este egymás után az Ördögbőr grófja című Adamik Zsolt regényből készült mostani előadás,  ebben kis kalózok lesznek és aztán pedig Zalán Tibor A Rettentő görög vitéz című mesejátékából készült saját adaptációnk lesz látható.”

„Az első történet a noszaiak által feldolgozott török kalóz történet szerintem attól izgalmas hogy ezek a gyerekek sok mindenben megtalálták saját magukat is, tehát egy vidám frappáns humoros sokszor csibész történetek ezek amikben tulajdonképpen arról vallanak a gyerekek hogy milyen amikor egy csapat valahol a tengeren hánykódik, de összetart és szembenéz felnőttebb problémákkal is”

„…nagyon elfogult vagyok ebben a kérdésben nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni de azt gondolom hogy valahol nem akarom ennyire elválasztani a vajdaságot és  saját szülőföldemet de tényleg ténylegesen azaz történik hogy ott minden gyerek színjátszó, minden gyerek néptáncos, minden gyerek énekel vagy valamilyen más egyéb kompetenciafejlesztő szakkörön részt vesz és valahogy a gyökerektől,  merthogy az a bátyám is meg a nővérem is meg az apukám is az az anyukám is el a nagyapám nagyanyám is tehát. hogy ez a hagyomány ez annyira erős olyan erős közösség megtartó vagy közösségformáló ereje van hogy a gyerekeknek szerintem ez nem is kérdés hogy hogy jönnek e vagy nem mindenki jár de baromi nagy buli és csak jók történnek velünk, én azt láttam, hogy az előző mentorok is vagy az előző meghívottak is mind vagy színészekből álló vagy nagyon nagyon izgalmas csoport volt, hogy egy olyan szakképzett ember, aki tényleg mondjuk a drámapedagógiában is jártas, ahogy én azt látom, hogy nagyon szeretik csinálni mert tehetségesek. Na itt az elfogultságom! Sikerélmények van meg hát mindenki részt vesz!…”