Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból fejleszti hódmezővásárhelyi és sajóbábonyi üzemét a vegyipari termékek és védőruházat előállításával foglalkozó Sirius Produkt Kft. – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

A közlemény szerint a cég a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében a tervek szerint két év alatt megvalósuló, 298,5 millió forintos fejlesztéshez 209 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert.


A Sirius Produkt Kft. hódmezővásárhelyi telephelyén láng-, illetve vegyszerálló és antisztatikus védőruházati termékek varrásával és forgalmazásával foglalkozik. A fejlesztés keretében egy forró levegős varrathegesztőgépet állítanak üzembe, amely a varrónők napi munkáját fogja megkönnyíteni. A telephelyen kiépítenek egy 45kW-os napelemes rendszert is, amely a villamosenergia-költség csökkentése mellett hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátás mérsékléséhez.


A vállalkozás a Sajóbábonyi Vegyipari Park területén működő telephelyén elsősorban jég- és hómentesítésre használt kalcium-klorid oldat gyártásával és értékesítésével foglalkozik. A kalcium-klorid környezetbarát megoldást jelent a hagyományos útszórósóval szemben, mivel nem károsítja a növényzetet, és olvasztóhatása egészen mínusz 35 fokig érvényesül, így fajlagosan kevesebbet kell belőle használni, mint a nátrium-kloridból. A beruházás során a cég 22 köbméteres űrtartalmú, mobilis tárolótartályok beszerzésével bővíti raktárkapacitását.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyar magántulajdonban lévő, 2004 óta működő Sirius Produkt Kft. 37 alkalmazottat foglalkoztat. Értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 1,648 milliárd forint, tavaly 1,071 milliárd forint volt. A vállalkozás tavaly 286 millió forint, a megelőző évben 154 millió forint adózott eredményt ért el.