A szegedi Tiszatáj Kiadó gondozásában megjelent Tandori Dezső Felplusztulás, leplusztulás című könyve, mely a szerző 2018-ban és 2019-ben létrehozott műveiből készített bő válogatás.

A könyv alcíme szerint „előzetességeket és utólagosságokat” tartalmaz, vagyis az állandóan keletkezőben lévő Tandori-életmű megértéséhez szükséges, nem filológiai értelmű, hanem mindig lényegi megjegyzésekkel látja el az olvasót. A nemcsak műfajilag, de a megszólalás hangnemeit és a közreadás technikáit tekintve is rendkívül sokszínű kötet, a szerző 2019 februárjában bekövetkezett halála előtti hónapok elkerülhetetlen emberi-testi összeomlásának történetét, „plusztulás”-rajzát a töretlen művészi kreativitás és a kifejezésbe vetett hit segítségével ellenpontozza. A 8 terjedelmes ciklust közreadó könyv, bár egy rövid alkotóperiódus lenyomata, mégis komplett élményhez juttatja befogadóját, hiszen a pálya legjobb, igazán sűrű pillanatait idézve egyszerre tart bemutatót a vers, az aforizma, az esszé és az ideogramma Tandori által elért nagy eredményeiből. A kötet, a készítés intim-személyes jellegét előtérbe állítva számos kéziratos lap, valamint az utolsó, ALZ című krétarajz ciklus bemutatását is magára vállalja. A könyvet a szerkesztő, Tóth Ákos keletkezéstörténeti problémákat és az olvasás kérdését előtérbe állító tanulmánya zárja. A könyvtárgyként is emlékezetes alkotást Annus Gábor tervezte. 
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])