A sarki jég olvadása több globális katasztrófával is fenyeget bennünket – írja a koponyeg.hu. Köztük vannak olyanok, melyek logikusak, és olyanok is, melyek meglétéről bár tudtunk, de nem gondoltuk, hogy ilyen méreteket ölthetnek. Most azonban a mérések alapján már biztosak lehetünk benne, hogy komoly gonddal nézünk szembe.

Az Északi-sark olvadása a Földi élet alapvető átrendeződését hozza magával. Ezzel a tudósok tisztában vannak, így egyre nagyobb figyelmet fordítanak az olvadó jégtömegre. A NASA szakemberei arra voltak kíváncsiak, mennyire jelentős a metánszivárgás, mely a sarkon mérhető. 

A metán az évezredet alatt megfagyott víz alatt rejtőzik, csapdába ejtve. És nagyon jó helyen van ott, hiszen a metán sokszorta erősebb üvegházhatású gáz, mint a co2. Amennyiben a légkörbe jut, úgy fokozza a felmelegedés mértékét, egy öngeneráló folyamatot indít el, melyet megállítani szinte lehetetlen. Éppen ezért szerencse, hogy a jég csapdában tartja. 

A sarki jég olvadása hatást gyakorol a tengerek szintjére is, hiszen sok milliárd liter vízről beszélünk. A tengerszint emelkedése pedig az emberiség számára is komoly kihívás. Történelmünk során a településeinket igyekeztünk mindig vízközelbe építeni, legyen szó folyókról, vagy éppen a tengerekről, óceánokról. Vagyis a nagyvárosok zöme olyan helyen fekszik, ahol a tengerszint emelkedése – mely nyilván hatással lesz a folyók szintjére is egy bizonyos mértékig – a városrészek, vagy akár egész települések – esetenként egész országok – eltűnését eredményezi. Ez közvetlenül nagyjából 300 millió embert érint világszerte.

A mérések alapján, amit a NASA tudósai végeztek, ennél is nagyobb gondban vagyunk. Az Északi-sarkon ugyanis jelenleg mintegy 2 millió ponton szivárog a metán a jégtakaró alól. Ez pedig nem légből kapott információ, hanem 400 felderítő repülés alatt végzet összesen 1 milliárd mérés összesítése. És most jön az igazán lehangoló rész: a mérések a 2017-es évtől kezdve mutatják az állapotokat, vagyis mivel a felmelegedés mértéke is egyre nő, így mára az adatok is magasabb értékeket mutathatnak.