Egy 18 ezer éves kölyök maradványait azonosították 2018 nyarán Jakutföldön – írja az MTI. A szakértők egyelőre DNS-vizsgálatokkal sem tudták meghatározni, hogy a lelet egy farkastól vagy kutyától származik-e.

Annyi bizonyos, hogy a kölyök hím, tejfogai alapján pedig alig kéthónapos lehetett, amikor elpusztult. A tetemet az örökké fagyott talaj, az úgynevezett permafroszt őrizte meg az Ingyigirka folyó közelében, még az állat orra, bajsza és szempillája is fennmaradt. A kölyök halálának okát egyelőre nem tudták megállapítani.

Az első DNS-tesztet a svéd Paleogenetikai Központ munkatársai végzeték, az eredmény meglepő volt, mivel nem tudták meghatározni a példány faját. Love Dalén, az intézet szakértője szerint általában ez már az első DNS-tesztekből ki szokott derülni.

A központnak van Európa legnagyobb génbankja a világ összes kutyaféléjéből, de ebben az esetben nem tudtuk azonosítani az állatot az első vizsgálattal – mondta a kutató.

A szakértők úgy vélik, hogy a Dogor névre keresztelt egyed átmenet lehetett a kutya és a farkas között. Az állat neve jakut nyelven barátot jelent.