Először 1988-ban bukkant fel a betegség, s az észak-európai vizeken szedte áldozatait elsősorban a borjúfókák körében. A fóka morbilivírus (PDV) nevű kórokozó észak-atlanti járványai során mintegy 50-60 ezer állat pusztult el, majd néhány év múlva, 2003-ban alaszkai fókák közt is előfordult. A vírus eleinte légúti tüneteket, tüdőgyulladást okoz, majd az állatok idegrendszerét is megtámadja.

A Kaliforniai Egyetem davisi kampuszának kutatói vezette vizsgálat a vírus hirtelen felbukkanásának okát tárta fel. Az észak-atlanti és az alaszkai vizek közt ugyanis nem állhat fenn kapcsolat, a sarkvidék tengeri jég borítása miatt, így e két terület állatai nem találkozhatnak egymással, és a vírust sem adhatják át. A kutatókban felmerült, hogy esetleg a sarki jég olvadása miatt mégis csak kialakulhatott átjárási lehetőség a két terület között, az eredményeiket a Scientific Reports tudományos folyóiratban közölték.

A 15 éves kutatás során a Csendes-óceán sarkvidéki vizein élő, több mint 2800, a jéghez kötődő életmódú sarki emlőst (gyakorlatilag különböző fajokba tartozó fókákat és tengeri vidrákat) vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy kimutatható-e a szervezetükben a vírus. A vizsgálatban élő állatoktól vett vér- és orrváladék-mintákat felmértek, mind pedig az elpusztult állatok tetemeit megvizsgálták. Emellett a sarkvidék jégborítására vonatkozó műholdfelvételeket is kikeresték abból az időszakból, ami a vírus két térség közti átterjedése lehetett. Két lehetséges tengeri útvonal létezhetett, amely a nyári minimális kiterjedésű jég idején átjárható lehetett: vagy a Jeges-tenger szibériai régiójában, vagy a kanadai sarkvidéken keresztül. Minden egyes megtalált fertőzött állat esetére kiszámították, hogy a lappangási idő alatt mekkora távolságot tehetett meg, s ellenőrizték a műholdfelvételeken, hogy erre a valóságban is volt-e lehetősége.

Az összehasonlításokból az derült ki, hogy akkor volt magas a csendes-óceáni sarkvidéken a beteg állatok száma, amikor a Jeges-tenger szibériai szakaszán nyílt víz volt. Ezzel szemben a kanadai sarkvidék jégborítottságával nem találtak összefüggést a kutatók.

Úgy tűnik tehát, hogy a vírus a szibériai tengeri útvonalon jutott át az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba, valószínűleg a 2002. májusi európai járványt követő nyáron, amikor a szibériai tengerjég rekord kis kiterjedésű volt. A következő nagyobb számú megbetegedés 2009-ben volt a csendes-óceáni régióban, s ekkor szintén rekord alacsony volt a szibériai tengeri jégborítás.

Egyelőre e régióban nem volt még az európai járványokhoz hasonlítható esemény, de itt más fókafajokat (ill. a tengeri vidrákat) érinti a fertőzés, és eltérő lehet az egyes fajok ellenálló képessége a betegséggel szemben. Emellett több olyan fókafaj is van itt, amelyben még eddig nem találtak beteg állatot, így elképzelhető az is, hogy a vírus egyszerűen csak nem találta még meg az „optimális” csendes-óceáni áldozatát.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az egyre kisebb és kisebb sarki jégborítás számos betegségnek átjárást biztosíthat a sarkvidék korábban egymástól elzárt területei közt, így a jégvilág lakóinak újabb veszéllyel is szembe kell majd nézniük.