Pénteken ünnepélyes keretek közt adták át Algyőn a Szivárvány Óvoda új épületét, amelyet Fazakas Attila plébános szentelt fel – írja a delmagyar.hu. A nyár folyamán újabb konténerrel bővítették az intézményt, ugyanis a gyerekek létszáma már csaknem 250-re ugrott, a meglévő ingatlan azonban ennyi óvodást már nem tudott befogadni.

Másik óvoda nincs a Tisza-parti nagyközségben, ahová a szülők beírathatnák gyermekeiket, mindenki egy helyre jár, ezért volt szükséges elvégezni a bővítést a nevelési év kezdetére.

Az önkormányzat középtávú célja egyébként, hogy új, a jelenlegitől külön álló ingatlant épít az iskola mellett, a Tiszavirág utcai oldalon, viszont erre egyelőre nincs pályázati felhívás, az önkormányzatnak pedig nincs egymilliárd forintja, körülbelül ennyibe kerülne az új épület felhúzása. Folyamatosan figyelik az kiírásokat, hogy támogatást tudjanak igényelni. A bölcsődéjükben sincs már elég férőhely, így a 36 fős épületet is bővíteni kell, most TOP-os kiírásra jelentkeztek.