• 2019-08-26 - Izsó napja van.

Select Page

extra wordpress theme

A robotprogramok képesek lehetnek különféle történeteket, verseket és más hasonlókat is megalkotni

A robotprogramok képesek lehetnek különféle történeteket, verseket és más hasonlókat is megalkotni

Eddig egyértelműnek tűnt, hogy csak az ember képes elemezni egy-egy témát, kutatni, írni és tartalmat összeállítani különféle célokra. A technológiai fejlődés viszont ebben is változást hozhat. A robotprogramok ugyanis képesek lehetnek különféle tartalmakat, esszéket, történeteket, verseket, regényeket, híreket és más hasonlókat is megalkotni.

Ennek ellenére sokan megkérdőjelezik a programozott szoftverek, algoritmusok íráskészségének hatékonyságát, mondván, hogy a gépek nem helyettesíthetik az emberi gondolkodást. Ugyanakkor semmi sem kizárt, így egyszer akár az is előfordulhat, hogy a robotok képesek lesznek az emberekhez hasonlóan írni. Lássuk, hol is tart jelenleg a mesterséges intelligencia (artificial intelligence) ezen a területen.

Korrektúra

Manapság már számos olyan szoftver érhető el, amely segíthet a tartalomíróknak a korrektúrázásban. Az ilyen szoftverek képesek azonosítani és ki is javítani a különféle helyesírási és nyelvtani hibákat. Továbbá érzékelik az apró írásbeli eltéréseket és a túlságosan bonyolult vagy túl gyakran használt szavakat is detektálják.

Például a Grammarly nevű fejlesztés tájékoztat a az írásjelekről, a nyelvtanról, a stílusról, a mondat felépítéséről és a helyesírásról. Tehát fogalmazni ugyan nem tud helyettünk, de az elkészült tartalom ellenőrzéséhez hatékonyan használható.

Ismétlődés vagy plágium ellenőrzése

Előfordulhat, hogy valaki más által írt vagy publikált szöveget „dob be” vitaindítónak. Ez történhet tudatosan vagy kevésbé tudatosan. Nem megfelelő forrásmegnevezés és hivatkozás esetén viszont mindez akár jogi következményeket is vonhat maga után, hivatalos cikkek és tanulmányok esetén pedig gyakorlatilag elfogadhatatlan.

Vannak viszont már olyan AI-alapú eszközök és szoftverek, amelyek segítik az „emberi” írót a plagizált tartalom azonosításában és megváltoztatásában, mielőtt az megszegné a plágiumra vonatkozó normákat.

Tartalomértékelés

A mesterséges intelligencia az írott tartalom olvashatóságát, olvasmányosságát is képes ellenőrizni. Ez magában foglalja a többi között a bekezdések hosszúságának vagy a szöveg „terjengősségének” vizsgálatát, illetve azt, hogy az író a megfelelő szavakat használta-e a megfelelő helyen. Az ilyen típusú munka „normál” esetben meglehetősen hosszú időt venne igénybe, az AI azonban ilyenkor is gyorsan dolgozik.

Van félnivalónk?

Összefoglalva elmondható, hogy a mesterséges intelligencia sokban segítheti az embereket az általuk írt tartalmak javításában. Az viszont már korántsem biztos, hogy a jövőben helyettesíteni is képes lesz őket, mivel az emberi gondolkodást és kreativitást nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem beszélve arról, hogy az ilyen eszközökhöz kapcsolódó algoritmusokat is emberek írják, és ez várhatóan így is marad a jövőben is.

Online adás

lejatszo