A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két szerb állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak letartóztatása 2019. július hó 07. napjáig tart.

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a két szerb férfi letartóztatását, akiket szlovák jelzés alapján fogtak el, és akik a gyanú szerint engedély nélkül tartottak lőfegyvert, lőszert maguknál.

A szlovák hatóságok 2019 májusában körözést adtak ki Szlovákiában történt bankrablással összefüggésbe hozható gépkocsira. A magyar rendőrség a járművet Szegeden azonosította, 2019. június 5-én a kocsit ellenőrizte, majd a közelben megszálló, a gépkocsit használó, két szerb férfit őrizetbe vette. A férfiaknál tartott kutatás során két maroklőfegyver és tizenhárom éles lőszer került elő. A gépkocsira más autóhoz tartozó rendszámtáblát szereltek fel. A férfiaknál hamis horvát személyi igazolvány is volt. A gyanú szerint a huszonegy és harminchárom éves férfiak hamis forgalmi rendszámmal ellátott kocsival közlekedtek Magyarországon, engedély nélkül tartottak maguknál lőfegyvert, lőszert, valamint hamis közokiratot.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a magyarországi lakó és tartózkodási hellyel nem rendelkező, szerb állampolgárságú gyanúsítottak által megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, melyre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének. Ezen túlmenően megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsítottak bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének, mindezen túlmenően a gyanúsítottak esetében annak a veszélye is fennáll, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követnének el, ezért letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A bíróság letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész tudomásul vette, az egyik gyanúsított vonatkozásában fellebbezés hiányában a végzés véglegessé vált, míg a másik gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így ezen gyanúsított vonatkozásában a végzés nem vált véglegessé.