Az ökölvívás az egyik legősibb ismert sport, amelyet már az ókorban is űztek – mind sumer, mind egyiptomi ábrázolásokon felismerhető az öklökkel folytatott állóharc, sok esetben már különféle kesztyűkkel – írja a múlt-kor.hu. Az első ismert szabályrendszer az ókori olimpiákról, Kr. e. 668-ból való. A sport a római korban is nagy népszerűségnek örvendett, és Európában később is időről időre előtérbe került. A boksz e korokban nem ismerte a súlycsoportokat, és legtöbbször menetekre sem voltak osztva a mérkőzések, így gyakorta váltak tisztán állóképességi versenyekké.

Napjaink ökölvívásának a kora újkori Angliában fektették le az alapjait, azonban igen sokáig rendkívül kevés dologban voltak szabályozva a meccsek – teljességgel megszokott volt például a fogások és dobások alkalmazása, illetőleg a szembenyúlás és a harapás. Emellett sokáig létezett párhuzamosan a pusztakezes és a kesztyűs viadaltípus, amelyek mind más-más megközelítést igényeltek – pusztakezes küzdelem esetén a versenyzők sokkal hajlamosabbak a kemény fej helyett inkább a testet célba venni, míg a kesztyűk általában megnövelik a látványos kiütések esélyét, valamint nagyobb és puhább felületükkel a védekezést is megkönnyítik.

Ökölvívás ábrázolása az ókori Görögországból (kép forrása: Fightland)

Ökölvívás ábrázolása az ókori Görögországból (kép forrása: Fightland)

1893. április 6-án a Louisiana állambeli New Orleans Olympic Club nevű sportrendezvény-helyszínén vívták a történelem leghosszabb kesztyűs bokszmeccsét. A küzdelem hét órán és 19 percen át tartott, este kilenc órától másnap reggelig, 110 meneten át. A tét a déli könnyűsúlyú bajnoki öv volt, valamint a 2500 dolláros fődíj. A meccset megelőzően Burke számított az esélyesebbnek, és az első 25 menetet meg is nyerte, azonban „Vas Bowent” nem lehetett kiütni.

Andy Bowen (kép forrása: Wikimedia Commons)

Andy Bowen (kép forrása: Wikimedia Commons

Ugyan Burke a 25. menetben a földre került, a menet véget ért, mielőtt tízet számolt volna rá a bíró. A meccs végére a bokszoló mindkét keze eltört, és mindketten olyan fáradtak voltak, hogy képességeik már nem számítottak. A közönség nagy része éjfélre elhagyta a helyszínt, a maradók közül pedig többen elaludtak. A 108. menetben már nem történt ütésváltás – Bowen és Burke csupán oldalazva köröztek egymással szemben. John Duffy bíró végül a 110. menetben leállította a mérkőzést, és döntetlent hirdetett. A két versenyző osztozott a fődíjon – egyikőjük sportkarrierje sem bizonyult hosszúnak az összecsapást követően, bár a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján maradandó károsodást nem szenvedtek.

Jack Burke (kép forrása: Wikimedia Commons)

Jack Burke (kép forrása: Wikimedia Commons)

Fejlődő szabályok

A szinte hihetetlenül hosszú mérkőzést a korabeli szabályok tették lehetővé, amelyek nem korlátozták a menetek számát, és amelyek szerint kizárólag kiütéssel vagy feladással érhetett véget a meccs. A bokszmeccseket az Angliában 1867-ben elfogadott, úgynevezett Queensberry-szabályok szerint vezették, amelyeknek 12 pontja volt:

1. A mérkőzésnek 24×24 láb (7,3×7,3 méter) alapterületű ringben kell történnie, vagy olyanban, amely a lehető legjobban közelít ehhez a mérethez
2. Tilos a birkózás és az ölelkezés
3. A menetek három perc időtartamúak, köztük egy perc pihenővel
4. Ha valamelyik versenyző gyengeségnél fogva vagy egyéb okból elesik, segítség nélkül fel kell állnia. Erre tíz másodpercet kap, a másik versenyzőnek addig vissza kell térnie a saját sarkába. Amikor az elesett versenyző a lábán áll, a menet folytatódik, amíg a három perc le nem telik. Ha valamelyik versenyző nem áll fel a tíz másodperc alatt, a bírónak jogában áll a másikat kihirdetni győztesnek.
5. A magatehetetlenül a köteleken lógó embert, akinek lábujja nem éri el a padlót, a földön lévőnek kell tekinteni
6. Sem segéd, sem más személy nem tartózkodhat a ringben a menetek alatt a versenyzőkön és a bírón kívül
7. Ha valamiféle elkerülhetetlen körülmény miatt félbeszakadna a meccs, a bírónak amint lehet, ki kell hirdetnie az időpontot és a helyszínt, ahol azt befejezhetik, hogy a meccsnek legyen győztese és vesztese, hacsak a két fél támogatói meg nem egyeznek a döntetlenben.
8. A kesztyűk tisztességes méretű bokszkesztyűk kell, hogy legyenek, továbbá a legjobb minőségűek, és újak
9. Ha egy kesztyű szétszakad vagy lejön, a bíró elvárásainak megfelelően pótolandó
10. Az egy térdre ereszkedett versenyző a földön lévőnek tekintendő – megütése esetén őt illeti a győzelem
11. Tilos a stoplis vagy szöges cipő használata
12. A verseny minden egyéb szempontból a felülvizsgált London Prize Ring szabályrendszer szerint tartandó meg (e jóval lazább szabályrendszer 1838-ban íródott, felülvizsgált változata 1853-ból való)

Női ökölvívás Németországban a 20. század elején (kép forrása: All That's Interesting)

Női ökölvívás Németországban a 20. század elején (kép forrása: All That’s Interesting)

E szabályokat a walesi John Graham Chambers jegyezte le, azonban Queensberry kilencedik márkija, John Sholto Douglas adta ki, így az ő nevével vált híressé a szabályrendszer. A Queensberry-szabályrendszer adta a modern ökölvívás alapját, azonban a menetek számát csupán a 20. század folyamán lett 15-re korlátozva.

Muhammad Ali zsákon gyakorol egy sajtófotózás alkalmával (kép forrása: The Independent)

Muhammad Ali zsákon gyakorol egy sajtófotózás alkalmával (kép forrása: The Independent)

Az ökölvívás „aranykorát” kétségtelenül a 20. század második fele jelentette, Muhammad Ali, Joe Frazier, George Foreman és Rocky Marciano korának óriási nehézsúlyú összecsapásaival. Ekkoriban a boksz az egyik legnézettebb sport volt az éppen elterjedő televíziós közvetítéseknek köszönhetően, továbbá az Egyesült Államokban a faji szegregáció ellen zajló küzdelem közepette a fekete sportolók ebben érték el a leglátványosabb sikereket. Ekkoriban azonban még korántsem volt olyan biztonságos az ökölvívás, mint napjainkban.

1982. november 13-án Las Vegasban az amerikai Ray Mancini és a dél-koreai Kim Dukku közötti könnyűsúlyú világbajnoki mérkőzés tragédiával végződött: a 14. menetben kiütött koreai versenyző néhány perccel a mérkőzés lefújását követően kómába esett, majd életét vesztette. Ezt követően a sportág világszervezetei 12 menetre korlátozták a meccsek hosszát, ehhez tartja magát napjainkban is a sportszervezetek nagy része. Mindemellett Kim halála nyomán minden professzionális szervezetnél megerősítették a ring melletti orvosi jelenlétet, és fokozottabb odafigyelésre kötelezték a bírókat.

Az ökölvívás történelmét végigkísérték a törvényi akadályok, főként a súlyos sérülésekkel vagy halálesetekkel járó események után. A 20. század első felében, amikor Jack Dempsey és a hozzá hasonló legendák uralták az Egyesült Államok bokszvilágát, korántsem volt legális az egész országban a sport – a legtöbb államban csupán úgy volt engedélyezve, ha egy adott privát klub tagjai mérkőztek meg egymással, ennek eredményeképpen a nagy nevű sportolóknak mind tagságot kellett váltaniuk a helyszínt adó klubba.

A tragikus kimenetelű Las Vegas-i meccs egy jelenete (kép forrása: The New York Times)

A tragikus kimenetelű Las Vegas-i meccs egy jelenete (kép forrása: The New York Times)

A 20. század során több országban kifejezetten a professzionális ökölvívás került tilalom alá, miközben az amatőr versenyzés engedélyezett volt. Így volt ez Kubában az 1959-es forradalomtól egészen 2013-ig, Svédországban 1970-től 2007-ig, valamint Norvégiában 1981-től 2014-ig. A tilalmak feloldásában nagy szerepe volt a biztonsági és egészségügyi sztenderdek nagy mértékű javulásának. Az álló- és földharcot ötvöző, sokak szerint kiszámíthatatlanabb és ezáltal izgalmasabb mérkőzéseket nyújtó kevert harcművészetek (MMA) 1990-es évek óta tartü térhódítása ellenére az ökölvívás továbbra is világszerte nagy népszerűségnek örvend.