A hagyományőrzés és az innováció volt a fő témája a Szegedi papucs napja elnevezésű rendezvénynek az Agórában. Itt volt Attalai Zita cipőszobrász is, aki újraálmodta a páratlan lábbelit – közölte a Délmagyar. 

A szegedi papucs jövője volt a tárgya annak a kiállításnak és előadássorozatnak, amelyet a Szent-Györgyi Albert Agóra és a Szegedi Papucsért Alapítvány közösen szervezett. A szegedi papucs napjának célja a hagyományápolás és az innováció volt – nyilatkozta a Délmagyarnak Szögi Csaba, a Szegedi Papucsért Alapítvány elnöke. A hagyományőrzést az a kiállítás szolgálja, amely szerda délután nyílt az Agórában, és a Szegedi Papucsért Alapítvány dinamikusan fejlődő papucsgyűjteményének darabjait mutatja be. Külön értéke, hogy a szegedi közönség most láthatja először ilyen összeállításban. Hallhatunk a papucs fejlődéséről is, a pödrött orrún át a kerek orrúig, majd a virágos mintázatúig. – Ez az innováció hiányzik most a szegedi papucs életéből. Ezt szeretnénk támogatni, szerencsénkre Attalai Zita cipőszobrász beleszeretett a szegedi papucsba, elkezdett új darabokat tervezni – részletezte Szögi Csaba.

A cipőszobrász Sallai Tibor papucskészítővel közösen 20 pár modern lábbelit készített el. – Két éve dolgozunk együtt Sallai Tiborral ezen a kollekción, a szegedi papucs formajegyeinek alapvető elemeit megőrizve. Szerintem fontos, hogy ezt a nemzeti hagyományt átemeljük a hétköznapi divatba, és a városi öltözék eleme is lehessen – magyarázta az ismert dizájner, aki maga is szegedi papucsban volt, igaz, zebramintázatúban, rajta hímzett motívummal. Darabjai között találhattunk egészen modern, pink színűt kicsi sarokkal, hímzett mintázatút kicsit modernebb stílusban. Zita elmesélte: a hímzések megtervezése, újratervezése kihívás volt számára, ám törekedett arra, hogy a Szeged környéki motívumok megmaradjanak, igaz, saját elképzelésben.

A papucskészítés tudásának átadása is fontos célja az alapítványnak, amely márciusban papucshímző tanfolyamot indít az Agórában. A kiállítást Bárkányi Ildikó, a Móra Ferenc Múzeum általános igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy dinamikusan fejlődik a kollekció. Elmondta, a múzeum a tablóival járult hozzá a kiállításhoz, a papucsok pedig a Szegedi Papucsért Alapítvány gyűjteményébe tartoznak. A tárlat augusztus 31-ig tekinthető meg az Agóra nyitvatartási idejében. A megnyitó után előadások hangoztak el a papucs múltjáról és jövőjéről. Az alapítvány elnöke azt is elmondta, hogy vándorkiállítást is terveznek, és a programsorozat célja, hogy tovább éljen a szegedi papucs készítésének hagyománya.

Attalai Zita cipőszobrász két modern, általa tervezett szegedi papuccsal. Célja az, hogy a lábbeli a városi öltözék eleme lehessen.