Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetőjét újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé és az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsági tagjává az UEFA csütörtöki tisztújító kongresszusán, Rómában – közölte az MTI. 

A végrehajtó bizottságba a 11 jelöltből nyolc tagot – köztük egy nőt – választottak négyéves periódusra, 2023-ig. Az 55 tagállam szavazataiból 53 volt érvényes és 2 érvénytelen, az MLSZ első embere kapta a legtöbb szavazatot, 49-et. Ezt követően – közfelkiáltással – szintén négyéves időtartamra bizalmat kapott a FIFA alelnöki pozíciójára is, amelyért nem volt más induló. Csányi Sándor a 2015-ös bécsi kongresszus döntése nyomán lett a végrehajtó bizottság tagja, míg a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába 2017 áprilisában került be. A FIFA alelnökévé tavaly februárban választották meg.

(Képforrás: 24.hu)