Rembrandt van Rijn a vastagon felvitt festékes technikájával, „3D-s módszerrel” forradalmasította a festészetet- írja a múlt-kor.hu. Az impasto egy olyan festészeti technika, amikor a művész vastagon viszi fel a festéket a vászonra. Az impasto révén a festék szembeötlőbb, a textúrájáról több fény verődik vissza. Rembrandt a 17. századi németalföldi festékpiacon hagyományosan elérhető alapanyagokkal érte el az impasto-hatást. Azt már korábban tudták a kutatók, hogy a vastag festékréteg eléréséhez elsősorban egy fehér színezőanyagot, valamint organikus kötőanyagot, főleg lenolajat használt. A pontos receptet azonban nem ismerték. A holland Rijksmuseum által vezetett kutatás holland-francia tudóscsoportjának most sikerült kiderítenie, hogy az impasto-hatást keltő festéknek volt még egy titokzatos komponense: a plumbonakrit. Ez az ásvány rendkívül ritka a történelmi festékrétegekben. Eddig néhány 20. századi festményen és egy Van Gogh-festményen mutatták ki. A felfedezés segíthet Rembrandt műveinek hosszú távú megőrzésében és restaurálásában is.