Mindszentet és Baksot közúti híddal kötnék össze – derül ki a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről címet viselő törvénytervezetből. Megyénket érintő érdekesség továbbá, hogy Szeged térségében erőmű építése is szerepel a dokumentumban.

Az egész országra vonatkozik az a területrendezési terv, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtott be november 20-án a parlamentnek. A térképes mellékletekkel ellátott törvényjavaslat céljával kapcsolatban azt írta, hogy az előterjesztés a területrendezés korszakváltó megújítására vonatkozik, a meglévő területrendezési tervek felülvizsgálatát pedig az indokolja, hogy nem egy időben készültek, így a köztük lévő ellentmondások jogbizonytalanságot eredményeznek. Kiemeli, hogy a tervezetben a jelenleg meglévő védelmi szintek nem csökkennek, illetve az a szerzett jogokat nem csorbítja, sőt további fejlesztési lehetőségek előtt nyitja meg az utat.

A több mint 130 oldalas tervezetet és a hozzá tartozó térképet átböngészve a Csongrád megyét érintő fejlesztési elképzelések között út- és hídépítés is megtalálható. Kiderült például, hogy Mindszent és Baks között új főutat terveznek, illetve egy közúti híddal kötnék össze ott a Tisza két partját. Térségünkben két vasúti hidat is találunk a koncepcióban, egyrészt Szeged vonatkozásában a nagy sebességű vasútvonalon, másrészt a tervezett Szeged–Újszeged–Nagylak–Románia vasútvonal kapcsán.

Ez utóbbi szakaszon kívül az országos törzshálózati vasúti pályákat taglaló résznél a Szegedet Szerbiával összekötő vasútvonal is szerepel.

A mellékletekben távlati kiemelt szolgáltatást nyújtó főutak is szerepelnek, ahol szintén rábukkanunk Csongrád megyét érintő elgondolásra, méghozzá a tervezett szakaszokat felsoroló táblázatban, a Berettyóújfalu térsége (M4)–Békéscsaba–Hódmezővásárhely–Szeged (M43) vonalon.

A tervezett atomerőmű, valamint egyéb 50 mW és annál nagyobb névleges teljesítőképességű erőművek felsorolásánál Almásfüzitő és Paks mellett Szeged térségét is jelöli a törvénytervezet.

Az országos kerékpárút-törzshálózat elemeit is számba veszi a tervezet, a Tiszamente kerékpárútvonal, azaz a 11-es jelű Euro Velo® megyénket érintően a Csongrád–Baks–Ópusztaszer–Sándorfalva–Szeged–Röszke–
Szerbia útvonalat tartalmazza. A Debrecenből induló dél-alföldi határmente kerékpárútvonal a Hódmezővásárhely–Szeged–Mórahalom vonalat, míg a Nagylaknál hazánkba lépő Csongrádi kerékpárútvonal Makó és Szeged térségét.

(Képforrás: Délmagyar)