Új alkalmazottja van az ország nemzeti hírügynökségének. A mesterséges intelligencia fáradhatatlanul számol be a legújabb hírekről – írja az m2mzona.hu.

Az ország egyik ismert tévébemondója, Csiu Hao digitális utánzata egy mesterséges intelligenciával létrehozott karakter. Első szereplése során teljesen emberi gesztusokat használva – miközben bólogatott, pislogott és a szemöldökét időnként felhúzta – üdvözölte a nézőket. Bemutatkozásában a robot kiemelte, hogy az év minden napján, a nap 24 órájában képes fáradhatatlanul dolgozni, ráadásul mindezt akár több példányban is, tehát bárhol ott tud lenni, ahol a munka megköveteli.

A Hszinhua hírügynökség a kínaival egy időben angol nyelvű, egy másik „humán” alkalmazottját utánzó változatot is bemutatott. Ő is kifejtette, hogy a médiaipar fejlődése szükségessé teszi a folyamatos fejlesztéseket és a fejlett nemzetközi technológiák beépítését.

A kínai keresőoldal, a Sogou és a Hszinhua közös munkájával létrehozott humanoidok a gépi tanulás alkalmazására is látványos példának számítanak. Ahogy a hírügynökség megfogalmazta, a hús-vér hírolvasók hangjának, mimikájának és gesztusainak másolásával szeretnék elérni, hogy egy élettelen robot helyett egy „életszerű” változat nézzen szembe nap mint nap a nézőkkel.

A fejlesztések az idei Internet Világkonferencián mutatkoztak be. A The Guardian cikke szerint ez a rendezvény egyfajta kirakat arról, hogy mit gondol az ország az internet jövőjéről. Az ellentmondásokat jól érzékelteti, hogy miközben Kína ad otthont a világ néhány legnagyobb tech cégének, a világhálón a lakosság különböző korlátokkal szembesül folyamatosan. A világ legszabályozottabb internetét magáénak tudó ország megfigyelők szerint egyfajta digitális rendőrállammá válik. Van már példa az arc-, járás- és íriszfelismerő rendszerek alkalmazására is.

A konferencia helyszínén, a dél-kínai Vucsenben a résztvevők maguk is szembesülhettek az arcfelismerő programok használatával, a biztonsági kapukon való áthaladást követően rögtön saját fényképüket láthatták egy képernyőn megjelenni.

Esti mese a mesterséges intelligenciától

Az Artificial Intelligence (AI) természetesen nemcsak hírolvasásra alkalmas. A rendszerek átalakíthatók más szektorok különféle igényei szerint, de már létezik olyan meseolvasó applikáció is, amely az elfoglalt szülőket helyettesíti virtuális módon.

Nem mindenki lelkes az új technológia megjelenése miatt. A hírügynökség már most is szoros kontroll alatt álló hírei és hírolvasói mellett a fejlesztés egy újabb lépést jelenthet a szigorítás irányába. A közösségi médiában gyorsan elterjedt videófelvételre – az elismerés mellett – sokan aggodalommal reagáltak, esetleg egyenesen ijesztőnek tartották a robotizált megoldást. Azt maga a hírügynökség, illetve a Sogou is elismeri, hogy az elegánsan felöltöztetett mesterséges intelligencia bármit felolvas, amit elébe tesznek.