A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatában rendezte meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont A „népi demokratikus forradalomtól” az „ellenforradalomig”. Magyarország, 1948–1958 című tudományos konferenciát – tájékoztatta rádiónkat Arany-Tóth Attila, az intézmény közönségkapcsolati munkatársa. A felkért kutatók az 1940-es, 50-es évek világáról, azokról a politikai perekről és a társadalmat érő repressziós folyamatokról szóltak, amelyek részben a forradalomhoz vezettek, vagy a forradalom következményei voltak. Miklós Péter, a közgyűjtemény intézményvezetője elmondta: a tanácskozás a helyi eseményekre fókuszálva mutatta be ezt a világot. S hogy a konferencián fiatalok, a Gregus Máté Szakközépiskola diákjai is részt vettek, azért is fontos, mert megismerhették azt az embertelenséget, amely a szocializmus rendszerét jellemezte.