Az új évadban felső tagozatos és középiskolás diákoknak is indít bérletsorozatokat a Szegedi Nemzeti Színház, az intézmény színházi nevelési programot is szervez a fiataloknak.
A közlemény szerint az új évadban az általános iskolai felső tagozatosok érdeklődésének megfelelő darabokat is színpadra állít a színház. Az 5-6. évfolyamosok számára a Móra Ferenc bérlet – Szaffi, Valahol Európában -, a 7-8. osztályosoknak pedig a Deák Ferenc bérlet – Szentivánéji álom, Valahol Európában, Tóték/Függöny fel! – kínál tartalmas, életkor szerint könnyen befogadható kulturális élményeket.
A kiskamaszok mellett a középiskolásokat is kifejezetten a tanulmányaiknak, életkori sajátosságaiknak megfelelő előadásokat – Szentivánéji álom,Valahol Európában, Tóték, A gyilkos – tartalmazó Radnóti Miklós és Tömörkény István bérlettel várja a teátrum.
A műsorstruktúrán túl az ősszel induló háromlépcsős színházi nevelési program szintén a fiatalok kulturális képzését célozza. A kiemelt előadások kapcsán drámapedagógus beszélget a darabokról a pályázatban résztvevő iskolásokkal. Ez egyfajta kulturális misszió a színház számára, mely egyben a nézői utánpótlást is hivatott biztosítani.
A színház kedden kezdi meg a bérletértékesítést