Hagyományőrző és családi programokkal emlékeznek szombaton a honvédség 170 évvel ezelőtti megalapítására Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Tornyai János Múzeum közönségkapcsolati munkatársa rádiónkat. Arany-Tóth Attila felidézte, hogy 170 éve, 1848. július 11-én Kossuth Lajos kérésére Pesten az Országgyűlés képviselői kétszázezer újoncot és 42 millió forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg, és ezzel hivatalosan is létrehozták a nemzet reguláris véderejét, a honvédséget. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, valamint a hódmezővásárhelyi és a szegedi hagyományőrző huszárok által szervezett rendezvény célja a honvédség első hetven évének bemutatása. Az események sora a Kossuth téren kezdődik, ahol az egykori kormányzó szobrát és az első világháborús emlékművet is megkoszorúzzák a huszárok, akik a Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalköre és az Árendás Néptáncegyüttes tagjaival közösen a tájházhoz vonulnak és ott toborzót tartanak. A gyerekek lerajzolhatják a huszárokat és a csatákat, készíthetnek fakardot, és szüleikkel felkereshetik a régi huszárok és honvédek sátrainak másolatát. Közelről láthatják a huszárok és a honvédek egyenruháját és fegyvereit, sőt a szegedi hagyományőrző huszárok jóvoltából egy korabeli ágyú rekonstrukcióját is. A kor gasztronómiáját a kitelepülő tábori konyhában készülő gulyásleves és a Kossuth-kifli idézi meg.

(Képforrás: https://videk.ma)