Délelőttől estig tartó színes programsorozattal várta a gyermeknapon a családokat a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a sétálóutcán – tájékoztatta stúdiónkat Arany-Tóth Attila, a hódmezővásárhelyi Emlékpont közönségkapcsolati munkatársa.  Kalap Jakab és zenekara produkciója indította a napot, amely során a gyerekek nemcsak a magyar kutyafajtákat és szokásaikat ismerhették meg, de szó esett a felelős állattartásról is. A pódiumon láthatták még az érdeklődők a fővárosi Group ’n’ Swing zenekar énekesnője, Mihályi Réka és társulata két bábművész tagjának produkcióját. A délutánon festékbomba-darts, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár, lufihajtogatás és „Show your style” festékszórós alkotás állt a gyermekek rendelkezésére, míg a muzsikáról a Városi Fúvószenekar és a helyőrségi zenekar gondoskodott.

(Képforrás: http://www.infohodmezovasarhely.hu)