Április 22-én volt az évfordulója annak, hogy 1924-ben a 424-es sorozatú gőzmozdony megtette első sikeres próbaútját Budapest és Vác között. A témával kapcsolatban felkértük Nagy Józsefet, a Vasúttörténeti Alapítvány titkárát, hogy mondja el személyes élményeit és gondolatait a típusról.

Annak idején, amikor a MÁV tisztképzőt elvégeztem én már dízelmozdonyvezető voltam. Ez 1971-ben volt és ekkor tettük le a gőzmozdony vezetői vizsgát is. Én mint a korszerű járművekhez hozzászokott ember, kicsit óckodtam a füstös, kormos, büdös, rázós mozdonyoktól, de miután a 3200 km-t, mint kötelező gyakorlatot levezettük, amelyből 800 km-t először fűtenünk kellett és ezt követően kellett levezetnünk a maradék 2400 km-t. Három-négy hónap alatt letudtuk és utána jöhetett a hatósági vizsga.

Ezen a mozdonyon rengeteg új gépészeti megoldást alkalmaztak. Érzékelte ezeknek az előnyét?

Igen, hogyne. Például az egyik ilyen újítás az volt, hogy csillagfúvós berendezést alkalmaztak a nagyobb huzat előállítása érdekében, ami visszamenve egészen a fűtők munkáját könnyítette meg, hogy nagyobb tűzzel égett ugyan annyi mennyiségű és minőségű szén.

Úgy tudom ilyen például a Wagner-féle füstelterelő és a kettős kémény is. 

Azelőtt nem voltak ezek a füstelterelő lemezek és a légellenállását is csökkentette a mozdonynak és egyben könnyítette ezt a huzatot is, ami a kéményből kiáradt. Ergonómiai és környezetvédelmi szempontból is előnyös volt.

Tudom, hogy elég nagy darabszám készült ebből a mozdonyból. Ha jól tudom körülbelül 500.

Így van. Tudva lévő, hogy mikor elkezdték a tervezését a mozdonynak 1918-ban, akkor nem tudták az első világháború után 1924-ben gördült ki a legelső gőzmozdony a 424-es. Érdekességként is 24′-ben a 24-es mozdonyok. 514 darab készült összesen. Ebből körülbelül 150-et külföldön értékesítettek és a 356. itt van Magyarországon kiállítva a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Ugyan itt van üzemképesen is esetenként a legelső 424 001-es , aminek igen érdekes útja volt.

Igen ha jól tudom Zágrábban volt kiállítva és a 009-es is üzemképes még.

Így van nagyon jól tudja. Átalakították pakurás üzemmódra, tehát a fűtőmunkáját is megkönnyítette, kicsit a környezetvédelemmel is kapcsolatos. Aztán van egy nagyon speciális szegedi vonatkozású is. 424 334-es pályaszámú gőzmozdony volt annak idején itt a szegedi térségben, amelyik legutoljára még üzemben volt.

 

(Képforrás: https://hu.wikipedia.org)

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: