Rockzenei „ezen a napon” – Január 16.

 

Ebben a rovatban a Civil Hang Stúdió munkatársa, Szibilla a teljesség igénye nélkül pár érdekes, avagy legendás dátumot válogat a rockzene történelméből.

 

1942 Megszületett Barbara Lynn, amerikai énekes és balkezes gitáros Beaumont, Texasban. Az 1962-es amerikai kislemezlistákon a 8-ik helyig jutott slágerével, mely a ‘You’ll Lose A Good Thing’ címre hallgat. Lynn ma ünnepli 76-ik születésnapját. Úttörő női zenész, akiről sajnos nem igazán írtak a magyar sajtóban. Lynn szerepel a 2016-os, I Am the Blues kanadai dokumentumfilmben, melyet Daniel Cross rendezett. Hosszú, több évtizedes (1962-től aktív zenész) karrierje során olyan előadókkal turnézott, mint  Gladys Knight, Stevie Wonder, Smokey Robinson, Dionne Warwick, Jackie Wilson, Sam Cooke, Otis Redding, James Brown, Al Green, Carla Thomas, Marvin Gaye, Ike and Tina Turner, the Temptations, és B.B. King.

Eddigi lemezei

1963 You’ll Lose A Good Thing (Jamie)
1964 Sister of Soul (Jamie)
1968 Here Is Barbara Lynn (Atlantic)
1988 You Don’t Have To Go (Ichiban) (koncertlemez)
1993 So Good (Bullseye Blues)
1996 Until Then I’ll Suffer (I.T.P.)
2000 Hot Night Tonight (Antone’s)
2004 Blues & Soul Situation (Dialtone)

1962 Megszületett Paul Webb, a Talk Talk zenekar basszusgitárosa. Egyik legnagyobb slágerük az 1986-os, angol kislemezlistákon 16. helyig jutott ‘Life’s What You Make It’.  A Talk Talk angol zenekar, aktív éveik 1981–1991 közé tehetők. A zenekarnak számos nagy, nemzetközi sikere volt, többek között olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a “Today”, a “Talk Talk”, az “It’s my life”, a “Such a Shame”, a “Dum Dum girl” vagy éppen a “Living in Another World”. A csapat alapjában véve szintipop vonalon indult, majd lassan – főleg az utolsó két albumnál – egyértelműen a posztrock felé irányult, és nagyjából lerakta ezen műfaj alapjait. Utolsó két albumuk a Spirit of Eden és a Laughing Stock széles körben vált ismertté és ma is nagy hatással van az alternatív rock műfajára.

A Talk Talk jelentős sikereket ért el 1984-1985 között főleg az Európai kontinensen. Az It’s My Life album az Allmusic szerint “rendkívül egységes lemez” mely kijelentés arra utalt, hogy egyre jobb dalokat írtak. A “Such a Shame” kislemez óriási siker lett (a dalt egyébként egy könyv ihlette Luke Rhinehart – Kockavető című regénye) Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Svájcban bekerült a Top 5-be. A címadó dal és az album maga is bekerült az olasz Top 10-be. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Új Zélandon és Hollandiában a Top 40-be tornászta be magát, javarészt különösebb visszhang nélkül maradt Angliában.

Az album Friese-Greene zenei ízlését tükrözi leginkább, lágyabb, több szintetizátorral dolgozott a zenei világ megteremtésén, míg Hollis termékeny dalszerzőként marad emlékezetes ebből a korszakból, érezhetően az érettebb közönség felé fordult szövegeivel. James Marsh grafikus tervezte az It’s My Life első borító tervét, mely a banda nevére alapozott, és a kislemezek is ezt a designt követték. Marsh a banda egész karrierjét végigkövette a későbbi lemezek grafikai kialakításától kezdve egészen a poszterekig bezárólag.

A zenekar később végérvényesen elhagyta a New Wave stílust az 1986-os The Colour of Spring nagylemezzel. Ez az album lett a legnagyobb angliai sikerük, bekerült a Top 10-be (aranylemez lett, a BPI adatai szerint világszerte 100.000 példány talált gazdára belőle). A “Life’s What You Make It” kislemez az angol Top 20-ba került. Ezeken felül igazi nemzetközi siker lett, és elővezette a következő kislemez sikert a “Living in Another World”-öt. Ebből az időszakból minden Talk Talk dal Friese-Greene és Hollis szerzőpáros nevéhez fűződik. Az albumon egy vendégmuzsikus szerepelt még Steve Winwood. Az 1986-os turnén a zenekar a következő tagokból állt: Hollis, Webb és Harris valamit John Turnbull (gitár), Rupert Black és Ian Curnow (billentyűs hangszerek), Phil Reis és Leroy Williams (ütőhangszerek) és nem utolsósorban Mark Feltham (harmonika). Ezen turné legismertebb állomása Montreux-i Jazz Fesztivál volt, amely koncert 2008-ban DVD-n is megjelent “Live at Montreux 1986” címmel.

 

1992 Eric Clapton MTV unplugged koncertjének felvétele ezen a napon készült. Az akusztikus koncertfelvétel a későbbiekben hat Grammy díjat kapott, többek között az év albuma díjat is. Az album 1992. augusztus 25-én jelent meg. A felvételek 1992. január 16-án készültek közönség előtt az angliai Bray studióban a Music Television amerikai zenei televíziós csatornahálózat MTV Unplugged sorozatának részeként. A felvételnél Clapton – többek között – a lemezborítón is látható 1939-es Martin 000-42 akusztikus gitárt használta, ami később árverésen 791 500 dollárért kelt el

Clapton az önéletrajzi könyvében úgy ír az albumról, hogy a felvételek után úgy érezte, hogy nem sikerült olyanra az anyag amilyet szeretett volna és emiatt nem akarta, hogy kiadják lemezen. Szerződéses okokból már nagyon körülményesen lehetett volna megakadályozni a kiadást, így végül kereskedelmi forgalomba került a lemez. Ez lett minden idők egyik legsikeresebb Eric Clapton lemeze, mind a kritikai fogadtatást, mind az eladott példányszámot tekintve.

Clapton önironikusan jegyzi meg a könyvben: „Nem rajongtam érte túlságosan, és bármennyire is élveztem eljátszani a számokat, úgy gondoltam, hogy visszahallgatva nem annyira jó. Miután megjelent, ez lett egész pályafutásom legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amiből az is kiderül, hogy mennyit értek a marketinghez.”

A felvételek hang és képanyaga DVD-n is kiadásra került.

Forrás

Kép: Wikipédia

Információk: www.thisdayinmusic.com, és a en.wikipedia.org szócikkei