2004-ben ezen a napon mutatták be a Nagy Sándor, a hódító című amerikai filmet.

A történelmi filmek kasztján belül külön részleget alkotnak az ókorról szóló mozik, melyeket egyszerűen csak “szandálos filmekként” szoktak emlegetni, a szakmában “péplumnak” hívják őket a görög “peplos” szóból eredeztetve, mely egyfajta ruhadarabot jelent.

A péplum első nagy korszaka egybeesik a klasszikus hollywoodi filmmel és körülbelül az Új-Hollywoodi mozgalom kezdetéig tart. Ekkoriban az ókort bemutató filmek alatt olyan grandiózus alkotásokra kell gondolnunk, melyek gyártási költségekben rekordokat döntöttek, ahogy megmozgatott statiszták és a felépített díszletek számában is. A legnagyobb siker egyértelműen a Ben Hur volt, mely 11 Oscar-díjat nyert és máig az egyik legnépszerűbb szandálos filmként tarthatjuk számon. Viszont a hatvanas évek végére a hasonló filmek ideje lejárt és már a Kleopátra nem hozta vissza a gyártásának költségeit, A Római Birodalom bukása című film pedig minden szempontból bukás volt és szomorúan átengedte az amerikai mozit az új filmkészítési áramlatoknak.

Ezután a péplum olyan lett, mint a western, néha feltűnt a filmvilágban egy-egy alkotás és vagy sikeres lett vagy nem.

A tendencia 2000-ben változott meg, amikor Ridley Scott előrukkolt a Gladiátor című filmjével és letarolta a világ filmfesztiváljait. Az 5 Oscart nyert mozi az ókori Róma egy zavaros korszakát elevenítette fel (Marcus Aurelius uralkodásának végét, a provinciai háborúkat és főként az őrült császár Commodus uralkodását), sok történelmi csúsztatással ugyan, de egy kiváló filmet kaptak a rajongók és a film sikere utat nyitott újra a péplumnak.

A következő fecske 2004-ben repült be Trója címmel. A zseniális német rendező Wolfgang Petersen látványos epikus drámát forgatott le, viszont rossz forgatókönyvből dolgozhatott és Homérosz hőskölteményéből csak Hollywood átmitizált változatát tudta az asztalra tenni. De Brad Pitt Akhilleusza és a látvány grandiózussága (gondolhatunk itt Trója városának díszleteire, a több ezer gyönyörű jelmezre, a hajókra) kárpótolta a nézőket a hiányosságokért.

2004 végén pedig a mozikban landolt Oliver Stone Nagy Sándor-filmje.

A történetről nagyon sok újat nem lehet elmondani. III. Alexandrosz néven született egy férfi az ókori Makedóniában, aki huszonéves korára meghódította az akkor ismert világ nagy részét, a kor legnagyobb hadseregével végigvonult Ázsia ismert és nem nagyon ismert részein, sosem vesztve csatát. Ő volt a világ ura, mégis magányosan és rejtélyesen halt meg 32 éves korában.  

Stone filmje Babilonban kezdődik i.e. 323. június 10-én. Alexandrosz az ágyában haldoklik vezéreinek körében, akik próbálnak egy nevet kihúzni belőle, hogy ki örökölje a hatalmát, mert tudják, hogy ha nincs döntés akkor megállíthatatlanul elindul az akkori világ háborúja. Mikor az uralmat jelző gyűrű kihullik a nagy hadvezér kezéből rögtön ugrunk 40 évet és már Egyiptomban találjuk magunkat, ahol Ptolemaiosz, Nagy Sándor egykori hadvezére uralkodik. Addigra a Nagy Sándor mellett küzdő korábbi testvérek és harcostársak már jobbára kiirtották egymást és a túlélők felosztották a birodalmat. Innen kezdi el az agg fáraó hosszú, nosztalgikus könnyekkel teli meséjét arról, hogyan élt a világ legnagyobb uralkodója.

Oliver Stone úgy fogott a témába, ahogy mindenbe szokott és sorra dönti a tabukat, úgy mutatja be az uralkodót, ahogy a források leírják őt, felszínre hozva a nem túl ismert részleteket is. Nyíltan ábrázolja a férfi alkoholproblémáit, az anyjához fűződő ödipális viszonyát és életének eddig a nagyközönség számára homályba vesző részleteit. A forgatókönyvhöz Robin Lane Fox Alexander, the great című könyvét vette alapul és közben is konzultált a híres brit ókortörténésszel, hogy a hitelességben a Hollywood által megengedett legvégső pontig juthasson. 

Stone kissé csavart is a dolgokon, mert nagy időugrásokat eszközölt a forgatókönyvben, állandóan kavargunk a jelen és múlt között. A jelen eseményei hatnak az emlékezetre és megelevenednek Alexandrosz gyermekkorának és fiatalkorának meghatározó eseményei. A csatákat történelmi pontossággal ábrázolja, fantasztikus színekkel és a hasonló filmektől szokatlan brutalitással. A harctér kegyetlenségét viszont tökéletesen ellenpontozzák a költői párbeszédek és a gyönyörű tájak, de a rendező sosem hagyja hogy elfelejtsük; ez a magány filmje.

A film fényképezéséért a híres mexikói operatőr, Rodrigo Prieto, felelt. Nem is okozott csalódást, szemet gyönyörködtetően szép fotografálásán keresztül egy bámulatos fizikai és lelki utazás rajzolódik ki a nézők előtt. Nem volt könnyű dolga, de minden terepen megállta a helyét: a sivatagok poros légköre és kavalkádja, a fennsíkok kopársága, a hegyek hófödte fehér púpjai és az indiai dzsungel zöldje mind beszédes. A csatajelenetekben pedig kísérletezésre kapott alkalmat: a gaugamélai csatában a kamera néha egy sas szemszögét veszi fel és úgy merül alá a porfedte, tomboló tömegbe, az indiai csatatéren pedig a kép egy ponton átvált rikító színek kavalkádjává.

Stone szándékának patetikus mivoltát jelképezi, hogy a film zenéjéhez a legendás görög zeneszerzőt, Vangelist, kérte fel. Vangelis szokatlan módszert választott és a gyakorlattal ellentétben nem a vágott filmhez készítette a score-t, hanem már előtte megkomponálta a himnikus ritmusokat úgy, hogy nem is látta a nyers filmet. A végeredmény igazi költemény lett, melynek ott van a helye legjobb munkái, a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász és az 1492 – A Paradicsom meghódítása mellett.

A Nagy Sándor, a hódító nagy bukás volt az USA-ban, köszönhetően annak, hogy az ókor ilyen fokú oktatása hiányt szenved náluk és a legtöbben nem is érthették, miről van szó, Európában pedig főleg a hajdani Makedón birodalom utódállamai emelték fel a hangjukat a film bizonyos részletei ellen, nyilván mivel rontotta a Nagy Sándor legendája köré épített üzleteiket. De az európai filmes szakma elismerően nyilatkozott róla. 

A pénzügyi bukás ellenére Stonennak szívügye volt a film és több változatot is megjelentetett, köztük egy Revisited Edition-t, mely három és fél órára rúgott játékidőben és az időkezelése még zavarbaejtőbb mint a korábbi verzióknak. Az Alexander Revisited: The Final Cut 2007-es megjelenése után kárpótolta Stone a mozis bukás után, mivel több mint egymillió eladott példányával a Warner Bros. egyik legsikeresebb gyűjtői kiadványa lett. Ez a film legjobb és legletisztultabb változata, Oliver Stone legtökéltesebb és legszívfájdítóbb látomása egy olyan alakról, akinek élete megváltoztatta a világ történelmét.